Hírek

Értesítjük Önöket, hogy az Agrokémia és Talajtan tudományos szakfolyóiratban megjelentetni kívánt cikkek beküldésével kapcsolatban változások történtek, melynek értelmében a megjelentetni kívánt dolgozatokat a www.aton.hu weboldalon keresztül kell eljuttatni a szerkesztőbizottsághoz.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy kedves kollégánk, Intézetünk korábbi
igazgatója Anton Attila 2014. június 16-án elhunyt.

Anton Attila végakaratának megfelelően búcsúztatása szűk családi körben megtörtént.

Szomorúan tudatjuk, hogy kedves volt kollégánk, Latkovics Györgyné, Irénke 2014. június 16-án elhunyt. Irénke 1954-ben került Intézetünkbe, 1973 és 1981 között – nyugdíjba vonulásáig - tudományos igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Az Agrokémia és Talajtan szerkesztőbizottságának 1970-től 2008-ig volt tagja.

Az MTA ATK TAKI munkatársai a 13. Alpok-Adria konferencián a poszter szekció harmadik helyezését érték el.

Az "EDAPHOLOG-System prototípusának felépítése és terepi tesztelése" című projekt elnyerte a 2013-as "Best LIFE-Environment Projects" díjat.

Szomorúan tudatjuk, hogy Losonczi Lászlóné, Szilvia - Intézetünk dolgozója 2005. óta - életének 59. évében rövid ideig tartó betegsége után 2013 december 19-én elhunyt. A család gyászában osztozunk és emlékét szeretettel megőrizzük.

2013. december 16-án a sajtó jelenlétében mutatta be Dr. Illés Zoltán államtitkár és Biczó Imre a Nemzeti Környezetügyi Intézet (Neki) főigazgatója a Magyarország Környezeti Állapota 2013 c. kiadványt a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

2013. november 8-án Martonvásáron megrendezésre került a II. ATK Nap a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében.

Hubainé Tóth Eszter elnyerte a „Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj a konvergencia régiókban” című ösztöndíjat „Eltérő talajművelési rendszerek hatásának modellezése a talaj hő-, víz
és szén-dioxid forgalmára” című pályázatával.

Az MTA ATK TAKI Környezetinformatikai Osztály munkatársai nyerték el a GDi Fórum 2013 – XVIII. Esri Magyarország Felhasználói Konferencia "ÉV POSZTERE" közönségdíjat a "Zala megye termőhelyi viszonyai digitális talajtérképeken" című poszterrel

© 2013-2024 ATK TAKI
Impresszum | Adatkezelési tájékoztató