Különböző művelési módok összehasonlítása egyes üvegházhatású gázok kibocsátásának szempontjából

A légköri CO2 és N2O koncentráció növekedése globális probléma a fokozódó üvegházhatás és a klímaváltozás miatt. Ezért a talaj szénkészleteit megóvó, alacsonyabb CO2 kibocsátással, esetleg szén megkötéssel járó és alacsony N2O emissziót eredményező művelési módok alkalmazása kiemelt jelentőséggel bír. A talaj bolygatásával járó hatások azonban több irányúak: a bolygatás hatására a megnövekedett levegőzöttség és mikrobiológiai aktivitás miatt csökken a talajok C tartalma, de ugyanakkor csökken a talajok nedvességtartalma is, ami a talaj CO2 és N2O emissziójának csökkenését eredményezi. A folyamatok megértéséhez nem elég a talaj üvegházhatású gáz (ÜHG) kibocsátását vizsgálni, hanem szükséges a különböző talajtulajdonságok vizsgálata és ezek összefüggéseinek meghatározása is. A kutatás során három, eltérő intenzitású talajbolygatást képviselő talajművelési rendszer hatását vizsgálom a talaj CO2 és N2O kibocsátására, valamint a talajlégzést és N2O emissziót meghatározó talajtulajdonságokra.
A jól megválasztott, helyi adottságokhoz alkalmazkodó talajművelés hozzájárulhat a talajban lévő szénkészletek megőrzéséhez, kedvezően befolyásolhatja a talaj különböző fizikai, kémiai és biológiai jellemzőit, tehát termékenységét is, és mindemellett hosszú távon a talajból a légkörbe kibocsátott CO2 mennyiségének csökkentéséhez vezethet. A szén megkötésével összefüggő pozitív hatásokat azonban gyakran közömbösíti a megemelkedett N2O emisszió. A szénmegkötést elősegítő, talajkímélő talajművelési rendszerek terjedésének támogatása társadalmi és nemzetgazdasági érdek, kiemelt jelentőségű a fenntarthatóság szempontjából is, így kiemelten fontos az egyes talajművelési rendszerek ÜHG emisszióra gyakorolt hatásának kvantitatív értékelése.